ÉPÜL- tetőteres családi ház- Hatvan

Ezt a házat egy fiatal pár kisgyermekkel, bővülő családdal építteti.
Amikor a tervezést elkezdtük, még másik telekről volt szó, és csak földszintes házról.
Aztán mégis ezt a telket vették meg, és már előre gondolkodva, a nekik később szükséges helyiségeket is beterveztük a tetőtérbe.

Ők egy nagyon egyszerű “kocka” házat akartak, aminek a belső tereit terveztük inkább nagyon praktikusra és szépre.

Külön érdekessé teszi a ház belső terét az a mennyezeten látszó fa gerenda– rács, ami a tágas belső teret lehetővé teszi. Mivel faszerkezetből nagy fesztávokat építeni költséges dolog, ezért mi megoldottuk szerkezetileg, hogy ne kelljen drága ragasztott tartót beépíteni, és mégis, látványosan összenyitott  nappali tereink legyenek.

Ugyanakkor a hálók egy zártabb részen vannak, ahol pedig a praktikus gardrób oldja meg a közlekedést fürdő és hálók között.
A bejárat, kandalló és a tetőtérbe vezető lépcső egy közlekedő tengelyen helyezkedik el, és ez választja szét a nappali teret a magán szférától.

A ház most épül, néhány képpel illusztrálom majd az építkezés folyamatát. Fontos volt itt is, hogy a ház gyorsan épüljön fel, és gyorsan lehessen költözni.
Hatvan terv V12kép