Riport a háztulajdonosokkal- Hatvan

Ígéretemhez híven, most megszólaltatom a napokban lezáródó építkezésünk boldog háztulajdonosait. Azt kértem, ne takargassanak semmit, nyíltan és őszintén felelnek a kérdéseimre. Az ő háztervezésük a telek vásárlása miatt húzódott el, mert közben másikat vettek. A tervezés online folyt, ráadásul félig velem, félig a férjemmel, miközben én a gyerekekkel nyaraltam, illetve harmadik gyermekünket vártam. A kisbabám a terv beadásakor született meg. A terhesség sem volt akadály, azért igyekeztem zökkenőmentesen folytatni a munkát.
Kíváncsi voltam, ők hogy élték meg új könnyűszerkezetes otthonuk építését, és tervezését. Mi vezérelte őket a választásban, a döntésekben, és mennyire izgatottak most, hogy a kész ház várja őket.

Sziasztok! Mutatkozzatok be, kik vagytok, és miért kerültetek kapcsolatba velem?

könnyűszerkezetes építkezés
Szia! A Szentgyörgyi család jelenleg 3 főből áll: Natália, Tamás és Levente. A kis családunk kora tavasszal álmodott egy nagyot és házépítés mellett döntött. Egy kedves ismerősünket választottuk a kivitelezésre és Ő általa kerültünk kapcsolatba veled. Egy megbízható, jó tervezőt kerestünk.

Most épül éppen az új otthonotok, nagycsaládra tervezve, és fából építve.
Hogy jutott eszetekbe éppen könnyűszerkezetes házat építeni?

A kivitelező barátunk specialitása a könnyűszerkezetes házak építése. Miután ismertette velünk annak előnyeit (gyors építés, téglánál hatszor jobb hangszigetelés, kiváló hőszigetelés, kedvező ár… stb.), nem volt kétséges hogy ilyen ház lesz a mi otthonunk.

A tervezés főleg online, interneten történt, hiszen elég távol vagytok tőlünk.
Milyen volt így távtervezni a házatokat? Működött az információáramlás megfelelően?

Az online tervezés nem volt ellenünkre. A kéréseink mindig rövid időn belül beépültek a tervbe. Ha tervezői szemmel jobb megoldást találtál, azt mi elfogadtuk. Szerintünk egy, maximum két személyes találkozással az online tervezés még gördülékenyebb, mint a csak személyes találkozásra épülő tervezés.

Online háztervezés munkaközi pillanatképek, könnyűszerkezetes háztervek folyamata:

 


Milyen érzések voltak bennetek a tervezés alatt?

Nagy a felelősség az emberen, hogy minden vágyát, kívánságát, személyes stílusát részletesen meg tudja osztani a tervezővel azért, hogy elégedett lehessen a végső tervvel. Hiszen remélhetőleg nem rövid ideig szeretnénk lakni a házban, hanem kényelmes, lakható otthonra vágyunk.

Milyen volt kimenni az építkezésre?

Nagyon nagy élmény volt. A ház felépült volna a jelenlétünk nélkül is, de jó esetben egyszer építkezünk, így kár lett volna kihagyni az alkalmat. Ezért mi gyakran kijártunk megnézni hogyan épül a házunk.

Várjátok a beköltözést? Elégedettek vagytok az eredménnyel?

Nagyon várjuk, hogy birtokba vehessük az új otthonunkat. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Még az utolsó simítások hátra vannak, de így is látszik, hogy mindenki kiváló munkát végzett.

Mikor költöztök? Hogy készültök a költözésre?

A költözés karnyújtásnyi távolságra van. Karácsony előtti héten fogunk átpakolni az új házba, hogy az ünnepeket már ott tölthessük. A költözésre a stresszmenteskoltozes.hu segítségével készülünk. Reméljük, tényleg zökkenőmentes lesz minden.